Anya, a nonstop dzsinn – Azonnali varázslat napi 24 órában

Van egy különös képesség, amely sok anyánál valamikor az első gyerek megszületése környékén aktiválódik. Nagyjából akkor, amikor a család valamelyik tagja bajba kerül.

Nem talál valamit.
Nem tud elintézni valamit.
Nem érti, mit kellene csinálni.
Elakadt egy ügyintézésben.
Kellene egy telefonszám.
Egy időpont.
Egy levél.
Egy biztosítás.
Egy rendelés.
Egy állás.
Egy ember, akit fel kellene hívni.

És valahonnan felhangzik a mágikus varázsige:

– Anyaaaa…

És hopp: megjelenik a dzsinn!

– Mit parancsolsz, kedves gazdám?

Aztán intézkedik. Telefonál. Keres. Utánanéz. Levelet ír. Megtalálja azt a menüpontot, amit előtte senki. Felhívja azt az ügyfélszolgálatot, ahol negyvenkét percig ugyanazt a zenét kell hallgatni. Kideríti, melyik nyomtatvány kell. Megkeresi, kit kell felhívni. Ha az első ember nem tudja, felhív egy másikat. Majd egy harmadikat.

És előbb-utóbb valahogy minden elintéződik. A család fellélegzik. A dzsinn pedig elégedetten visszateszi a telefont az asztalra.

– Megoldottam.

És ez jó érzés. Nagyon jó.

Mert jó érzés, ha szükség van rád

Erről az oldaláról ritkábban beszélünk. Sokat hallunk arról, mennyi láthatatlan feladatot végeznek az anyák. Fejben tartják a család időpontjait, problémáit, elintézendő ügyeit, határidőit és még azt is, amit mindenki más elfelejtett. Ez fárasztó. Közben pedig van benne valami elképesztően jó érzés is.

Hasznos vagyok.

Számítok.

Meg tudom oldani.

Szükség van rám.

Amikor újra és újra hozzád fordulnak, mert te tudod, te megtalálod, te elintézed, könnyű azt érezni, hogy fontos helyed van a világban. És tényleg van. Csak idővel észrevétlenül összecsúszhat néhány mondat.

Fontos vagyok… Szükség van rám… Akkor vagyok fontos, amikor szükség van rám.

Az első kettő teljesen rendben van. A harmadik már érdekesebb.

Amikor a szeretet összekapcsolódik a hasznossággal

Sokunk életében nagyon korán kialakulhat az a tapasztalat, hogy akkor kapunk elismerést, amikor jól teljesítünk, segítünk, alkalmazkodunk, gondoskodunk vagy megoldunk valamit.

Ügyes vagy.

Rendes vagy.

Milyen jó, hogy rád mindig lehet számítani.

Ezek gyönyörű mondatok. Csak könnyen születik belőlük egy láthatatlan belső szabály: Akkor vagyok értékes, ha hasznos vagyok.

És amikor valaki anya lesz, erre különösen sok lehetőséget kap. Hiszen évekig valóban szükség van rá. A kisgyerek nem tudja egyedül bekötni a cipőjét, elmenni az orvoshoz, kitölteni a nyomtatványt vagy felhívni az ügyfélszolgálatot. Csakhogy a gyerek egyszer csak nagy lesz. A környezetünkben élő felnőttek pedig többnyire eleve nagyok. A dzsinn viszont közben megszokta a munkát.

A dzsinnek is van jutalma

Ezért érdemes óvatosan bánni azzal a gondolattal, hogy minket mindenki kihasznál. Előfordul ilyen is. Máskor mi magunk lépünk oda villámgyorsan.

– Majd én.

– Add ide.

– Megcsinálom.

– Felhívom.

– Megkeresem.

– Intézem.

Hiszen tudjuk, hogyan kell. Gyorsabban is végzünk vele. És ott van az a kis belső elégedettség is: Megint megoldottam. A család pedig tanul. Ha valaki minden alkalommal előbújik a lámpásból, amikor megdörzsölik, egy idő után természetes lesz megdörzsölni a lámpást.

Miért töltenék húsz percet egy ügyfélszolgálati menüvel, ha anya három perc alatt kideríti?

Miért keresném meg, hogyan kell megoldani, ha van a családban egy két lábon járó Google, ügyfélszolgálat és válságkezelő központ?

És egyszer csak kialakul egy rendszer. Az egyik oldalon állnak azok, akik hozzák a problémákat. A másikon pedig a dzsinn, aki teljesíti a kívánságokat.

Csakhogy minden megoldott probléma elvesz egy lehetőséget is

Amikor egy másik ember helyett megoldunk valamit, valóban segítünk neki. Közben elveszünk tőle egy apró lehetőséget arra, hogy megtapasztalja: ezt én is meg tudom csinálni.

Az első ügyintézés nehéz. A második kevésbé. A tizediknél már ő magyarázza másnak, melyik menüpontot kell választani. Pontosan így tanulunk meg boldogulni. Ezért a segítségnek is több formája van.

• Megcsinálhatom helyetted.
• Megmutathatom, hogyan csináld.
• Ott lehetek melletted, amíg megcsinálod.

Vagy egyszerűen mondhatom: Szerintem ezt már meg tudod oldani. Talán ez utóbbi néha sokkal nagyobb segítség.

Három kosár a dzsinn lámpása mellé

Amikor már automatikusan nyúlnál a telefonért, érdemes egy pillanatra megnézni, melyik kosárba tartozik az adott ügy.

ENYÉM

Az én problémám, az én felelősségem, az én dolgom. Megoldom.

KÖZÖS

Mindkettőnket érint. Részt veszek benne, segítek, vállalom a saját részemet.

NEM AZ ENYÉM

Valaki más problémája, feladata vagy felelőssége. Segítséget kérhet tőlem, és én eldönthetem, mennyit adok belőle.

Ez utóbbi kosár szokott gyanúsan üres lenni azoknál, akik évek óta családi dzsinnként működnek. Pedig rengeteg dolog belefér.

A felnőtt gyerek ügye.

A férj ügye.

A testvér ügye.

A szülő olyan ügye, amelyet még képes saját maga elintézni.

Mások döntései.

Mások határidői.

Mások következményei.

Attól, hogy képes vagyok megoldani valamit, még nem válik automatikusan az én feladatommá. Ez talán az egyik legfontosabb mondat az egészben.

És ki vagyok, ha éppen senkinek nincs szüksége rám?

Talán ez a dzsinn történetének legérdekesebb kérdése. Mert ha hosszú éveken át abból kaptuk a fontosság érzését, hogy szükség volt ránk, furcsa lehet az a pillanat, amikor már egyre kevesebb kívánság érkezik.

A gyerek megoldja.

A társunk elintézi.

A szüleink rendezik.

Mindenki szépen rohangál a saját kis ügyeivel. És egyszer csak ott állunk egy csomó felszabadult idővel. Elsőre még akár üresnek is tűnhet. Pedig ebben az ürességben van valami izgalmas.

Mert végre feltehetünk egy másik kérdést: Én mit szeretnék?

• Nem azt, hogy kinek mire van szüksége tőlem.
• Nem azt, hogy mit kell még elintézni.
• Nem azt, hogy kit kell megmenteni egy újabb problémától.

Egyszerűen: Mit kezdenék azzal az idővel és energiával, amit eddig mások életének menedzselésére fordítottam?

• Talán írnék.
• Tanulnék.
• Kertészkednék.
• Elindítanék valamit, amire évek óta vágyom.
• Pihennék.
• Vagy csak innék egy kávét úgy, hogy közben senkinek az ügyét nem intézem.

És lehet, hogy eleinte szokatlan lenne. Mert a dzsinn hosszú idő után először nem kapott kívánságot. Aztán egyszer csak rájönne valamire. Akkor is értékes, amikor éppen nem teljesít kívánságokat. És talán időnként egészen nyugodtan vissza lehet tenni azt a lámpást a polcra.

Ha pedig valaki megdörzsöli?

Ki lehet kukucskálni belőle:

– Mi történt?

– Ezt el kellene intézni.

– Értem. És te hogyan kezdenél hozzá?

Majd szépen visszacsukni a lámpás fedelét.