
A senki földjén – Két világ között
Sokszor azt hisszük, a kívülállóság azt jelenti, hogy nem tartozunk sehová. Mi van, ha egészen más áll a háttérben? Egy rövid Lélektáj írás egy ismerős érzésről, amely talán téged is elkísér.

Asztrológus, író, önismereti tréner
Cikk megosztása
Sokáig a fióknak írtam.
Történeteket találtam ki, elkezdtem ezt-azt, elmentettem egy újabb dokumentumot a gépemen, aztán írtam tovább. Nem volt kiadóm, nem volt szerződésem, és azt sem tudtam, hogyan lesz egyszer mindebből valódi könyv. Egy dolgot viszont valahogy mindig tudtam: egyszer lesz egy könyvem. Nem úgy, hogy elhatároztam, és készítettem hozzá egy ötéves tervet. Egyszerűen biztos voltam benne. Pedig akkor még semmi kézzelfogható nem támasztotta ezt alá. És amikor most visszagondolok arra az időszakra, érdekes kérdés jut eszembe: Hol van egy könyv akkor, amikor még nem létezik?
Valamiért erről eszembe jutott Schrödinger híres macskája.
A gondolatkísérletben a macska egy lezárt dobozban van, és amíg nem nézünk bele, a kvantummechanika furcsa szabályai szerint az állapotát több lehetőség együtt írja le. Schrödinger persze egészen más problémáról gondolkodott, de alkotóként nehéz ellenállni ennek a képnek. Mert – véleményem szerint – valami hasonló történik egy meg nem írt könyvvel is. Amíg csak benned létezik, szinte bármi lehet belőle. Regény, novella, néhány oldal egy füzetben. Egy félbehagyott dokumentum, amelyet évek múlva találsz meg. Vagy egy könyv, amelyet egyszer majd valaki levesz a polcról.
Mindegyik lehetőség ott van. Aztán egy nap leírod az első mondatot… És Schrödinger macskája kinyitja a szemét.
Valami, ami addig csak lehetőség volt, megjelenik a fizikai világban. Először egy mondatként. Aztán jön még egy. Egyszer csak van néhány oldalad. Később címe lesz. Szereplői. Fejezetei. Saját világa.
Persze ez nem egészen úgy működik, mintha a kész mű valahol várakozna rád, neked pedig csak át kellene venned egy kozmikus csomagautomatából. Meg kell alkotnod. Leülsz hozzá. Kitalálod. Elrontod. Újraírod. Néha kitörlöd azt a részt is, amelyről előző este még azt gondoltad, hogy irodalmi Nobel-díjat érdemel, reggel pedig már erős kétségeid vannak afelől, hogy magyarul írtad-e.
És közben történik valami, amire ritkábban gondolunk. A lehetőségek fogyni kezdenek. Amíg a könyv csak a fejedben létezett, százféleképpen kezdődhetett volna. Lehetett volna más a főszereplője, a helyszíne, a vége. Elindulhatott volna egészen más irányba.
Minden mondattal választasz ezek közül. A történet pedig lassan azzá válik, amit végül te írsz meg.
De senki nem pontosan onnan nézi a világot, ahonnan te. Más dolgokat vesz észre. Más emlékeket hordoz. Máshol nevet fel. Másik mondat akad meg benne hazafelé a buszon. Olyan pontokat köt össze egymással, amelyek között talán rajta kívül senki nem látott kapcsolatot. Így lesz a rengeteg lehetséges könyvből lassan egy könyv.
És azt hiszem, számomra ez az alkotás egyik legkülönösebb része.
Amíg valami csak lehetőség, szinte végtelen. Amikor formát adsz neki, elveszít egy csomó másik lehetséges alakot. Cserébe végre létezni kezd. Talán ezért olyan nehéz néha elkezdeni valamit. Mert az első lépéssel nemcsak létrehozunk valamit. Választunk is.
És egyszer csak ott van előtted valami, ami korábban csak benned létezett. Egy oldal. Egy kézirat. Talán egyszer egy könyv.
A doboz pedig nyitva van.
A macska már néz.
Csak az a kérdés, mi történik velünk akkor, amikor a végtelen lehetőségek közül végül választanunk kell egyet. És mi köze mindehhez a Szaturnusznak? – Amikor a lehetőség formát kap

Sokszor azt hisszük, a kívülállóság azt jelenti, hogy nem tartozunk sehová. Mi van, ha egészen más áll a háttérben? Egy rövid Lélektáj írás egy ismerős érzésről, amely talán téged is elkísér.

Meghoztad a döntést, mégsem változott meg minden azonnal? A valódi változáshoz idő kell: a döntés és a megérkezés közötti furcsa időszak.